Költségátalány fizetési kötelezettség a felszámolási eljárásban

Szerző: dr. Tomori Erika

A bíróság a közelmúltbeli döntésével a 2021-ben bevezetett költségátalány fizetési kötelezettséggel kapcsolatban arra keresi a választ, hogy ha felszámolási eljárásban a hitelező a követelése bejelentését követően további, felszámolási költségnek nem minősülő összeget kíván hitelezői igényként érvényesíteni, úgy ki kell-e egészítenie a már megfizetett költségátalányt.

A szabály az, hogy a felszámolási eljárás során a hitelezőnek a bejelentett követelés tőkeösszegének 0,5%-át, de legalább 5000 forint és legfeljebb 40 000 forint költségátalányt kell a követelése bejelentésével egyidejűleg megfizetnie a felszámolónak. A befizetett összeggel kapcsolatban elszámolási kötelezettség terheli a felszámolót. Amennyiben a felszámolási eljárás végére a hitelezők által befizetett költségátalány nem kerül teljes mértékben felhasználásra a meghatározott célra, úgy az a hitelezőknek arányosan visszajár.

A konkrét ügyben a hitelező a felszámolás indulásakor már esedékes követelése bejelentésekor befizette a nyilvántartásba vételi díjat és a költségátalányt is, a felszámolás során esedékessé vált követelések után azonban a költségátalányt már nem fizette meg, mert álláspontja szerint ezt csak az eljárás elején kell megfizetni.

A bíróság megállapította, hogy a költségátalány fizetési kötelezettség valamennyi bejelentett követelés tekintetében terheli a hitelezőket, függetlenül attól, hogy azt a felszámolási eljárás melyik szakaszában jelentik be. A költségátalány célja ugyanis a felszámoló vagyonkutatási, vagyonvisszaszerzési tevékenységének finanszírozása, és a felszámoló ezt a tevékenységet nem kizárólag a felszámolás kezdetén végzi. Azzal pedig, hogy a befizetett költségátalány felhasználását a felszámoló iratokkal, számlákkal alátámasztva kell, hogy igazolja, és ha a hitelezők mégis feleslegesen fizetik meg a költségátalányt, mert azt a felszámolási eljárás során teljes mértékben nem használták fel, a felszámoló a zárómérlegben köteles kezdeményezni a hitelezők részére történő visszafizetést a befizetés arányában, a teljeskörű elszámolás is érvényesül a hitelezőkkel szemben. (BDT2022. 96. számú döntés, Debreceni Ítélőtábla Fpkhf.III.30.053/2022/2.)

Cikkek

Cikkek