A Brexit várható jogi hatásai

Bevezetés

Immáron vészesen közeleg annak a két éves évfordulója, hogy az Egyesült Királyság 2017. március 29-én bejelentette az Európai Unióból való kilépésre („Brexit”) vonatkozó szándékát az Európai Unió működéséről szóló szerződés 50. cikkének megfelelően. A jelenlegi helyzetben, amikor másodszor szavazta le a brit alsóház a megállapodást, azzal kívánunk hozzájárulni a piaci szereplők felkészüléséhez, hogy a 2019. március 28-i állapotra vonatkozó vázlatos áttekintést adunk a Brexit által érintett legfontosabb témakörökről.

A jelen helyzetben nem látható, hogy az Egyesült Királyság elfogadja-e a kilépésről rendelkező megállapodást vagy a kilépésre rendezetlen módon kerül-e sor (hard Brexit vagy no-deal Brexit). Ha az Egyesült Királyság elfogadja a kilépésről szóló megállapodást, az önmagában nem ad választ a felmerülő kérdések többségére. A pénzügyi szektorra vonatkozóan a megállapodás hatása csupán annyi lenne, hogy további kb. két évet biztosítana a felek számára a kilépés következményeinek rendezésére.

Bízunk abban, hogy jelen sorozatunk hozzásegíti olvasóinkat a Brexit üzleti-jogi vonatkozásainak mind szélesebb körű áttekintéséhez.

A Brexit és a letelepedés szabadsága

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés („EUMSZ”) által biztosított letelepedés szabadsága (EUMSZ 49. cikk) alapján az uniós személyek a saját tagállamuktól eltérő helyen végezhetnek gazdasági tevékenységet egy cég (legyen az képviselet, fióktelep vagy leányvállalat) útján, függetlenül attól, hogy azt a céget honnan irányítják, hol van a központi ügyintézés helye.

Megállapodás hiányában a Brexit a letelepedés szabadságát két irányból érintheti. Egyrészt a jövőbeli cégalapításra vonatkozóan, vagyis hogy a Brexitet követően hogyan telepedhetnek le egyesült királyságbeli vállalatok valamely tagállamban, illetve hogyan telepedhetnek le az Egyesült Királyságban EU tagállami vállalkozások. Másrészt ugyanígy kérdésként merül fel, hogy a Brexit hogyan érinti a letelepedés szabadsága keretében létrehozott, már meglévő cégeket.

Egységesnek tűnik a kérdéssel foglalkozó szakértők álláspontja abban, hogy a letelepedés szabadsága keretében létrehozott cégeket és ezzel összefüggésben a közösségi társasági jogot a Brexit - más területekkel ellentétben - nem fogja megoldhatatlan kihívások elé állítani, a felmerülő problémák vélhetően kezelhetőek lesznek új cégek alapításával, vagy a cégstruktúra átszervezésével.

A cégek jövőbeni alapításával kapcsolatban elmondható, hogy az EU tagállamaiból a Brexitet követően is a mostanihoz hasonlóan lehet céget alapítani az Egyesült Királyság területén, ugyanis az ottani cégalapítás szabályai jelenleg sem tesznek lényegi különbséget aközött, hogy az alapító EU tagállambeli, vagy harmadik országból érkező személy. Hogy a Brexitet követően az egyesült királyságbeli mint harmadik országból származó személyek hogyan telepedhetnek le egy adott EU tagállamban, azt pedig az EU tagállam cégalapításra vonatkozó belső szabályai döntik el.

A már létrehozott társaságok kapcsán, úgy tűnik, hogy a Brexit elsősorban ott okozhat problémát, ahol a „real seat theory” (valódi székhely) elvet alkalmazzák, szemben az „incorporation theory” (bejegyzés) elvével. Előbbi esetén a cégre annak az államnak a jogát kell alkalmazni, vagyis a cég ott honos, ahonnan azt ténylegesen irányítják, utóbbi esetben pedig annak az államnak a jogát kell alkalmazni, ahol azt bejegyezték.

Azoknál a vállalatoknál, amiket az Egyesült Királyságban alapítottak, de amelyeknél valódi székhelynek egy másik, a „real seat theory” elvét követő tagállamban található cég (legyen az fióktelep vagy leányvállalat) tekinthető, fennáll a veszélye annak, hogy ezen másik tagállam szabályai szerint az ott létrehozott cég nem szabályosan működik és ez akár a cég megszűnéséhez, a korlátolt felelősség elvesztéséhez és a tagok vagy vezető tisztségviselők felelősségének megállapításához is vezethet. Míg azok a társaságok, amiket valamely „real seat theory” elvét követő tagállamban alapítottak, de melyeknél valódi székhelynek - ahonnan a működést irányítják - egy, az Egyesült Királyságban található céget (pl: fióktelep, leányvállalat) kell tekinteni, felmerülhet, hogy meg kell szűnjenek, vagy a valódi székhelyüket az Egyesült Királyságból át kell, hogy tegyék az adott tagállamba.

Ahol a Brexitet követően úgyszintén probléma merülhet fel, az a társaságok határon átnyúló egyesülése. A tőkeegyesítő táraságok határon átnyúló egyesüléséről szóló 2005/56/EK irányelv ugyanis a Brexitet követően az Egyesült Királyság társaságai számára nem lesz alkalmazandó. Ugyanígy probléma merülhet fel egy Egyesült Királyságban székhellyel rendelkező európai részvénytársaság (Societas Europaea) esetében, amely a Brexitet követően vagy átalakul egy brit társasággá, vagy áthelyezi a székhelyét egy EU tagállamba, vagy megszűnik.

Tőkepiac

Amíg az Egyesült Királyság az EU tagállamának minősül, nincs akadálya annak, hogy a kibocsátók az Egyesült Királyság illetékes hatósága (Financial Conduct Authority, FCA) által engedélyezett tájékoztató alapján értékpapírokat vezessenek be az EU más tagállamának szabályozott piacára, vagy éppen fordítva, más uniós tagállam illetékes hatósága által engedélyezett tájékoztató alapján az Egyesült Királyságban történjen nyilvános kibocsátás. Hard Brexit esetén azonban az Egyesült Királyság harmadik országnak, az Egyesült Királyságban székhellyel rendelkező kibocsátók pedig harmadik országbeli kibocsátóknak fognak minősülni.

A 2003/71/EK irányelv („Tájékoztató Irányelv”) értelmében főszabály szerint értékpapírt nyilvánosan kibocsátani, szabályozott piacra bevezetni csak az illetékes hatóság által engedélyezett tájékoztató alapján lehet. A tájékoztató engedélyezésére az a tagállam jogosult, amelyik a kibocsátás szempontjából ún. „home member state”-nek (székhely szerinti tagállamnak) minősül, azzal, hogy az általa engedélyezett tájékoztató alapján a kibocsátónak lehetősége van más tagállamban (fogadó tagállam) is a nyilvánosságnak felajánlani az értékpapírt (ún. „passzportálás”). Ilyen esetben az ún. notifikációs eljárás keretében a székhely szerinti tagállam illetékes hatósága az ESMA egyidejű értesítése mellett tájékoztatja a fogadó tagállam illetékes hatóságát az engedélyezésről. A fogadó tagállami hatóság nem jogosult engedélyhez kötni a kibocsátást.

A megállapodás nélküli kilépés negatívan érintheti azokat az Egyesült Királyságban székhellyel rendelkező értékpapír-kibocsátókat, amelyek az EU más tagállamában is értékpapírt bocsátanának ki, illetve fordítva, azokat az EU más tagállamában székhellyel rendelkező kibocsátókat, akik az Egyesült Királyságban bocsátanának ki értékpapírt.

A tájékoztató engedélyezésére és közzétételére vonatkozó szabályok

Ha az Egyesült Királyság kilép az EU-ból, harmadik országnak minősül, és az engedély „passzportálásának” a fentiekben vázolt lehetősége megszűnik, a kibocsátók pedig mind az FCA-nél, mind az adott uniós tagállami hatóságnál külön engedélyezési eljárást lesznek kötelesek lefolytatni. Az Egyesült Királyság kormányának tájékoztatása szerint ugyanakkor azokat a tájékoztatókat, amelyeket a Brexit napját megelőzően engedélyeztek valamely uniós tagállamban és passportáltak az Egyesült Királyság piacára, a tájékoztatók érvényességi ideje - az engedélyezéstől számított 12 hónap - alatt továbbra is elfogadják (Draft Official Listing of Securities, Prospectus and Transparency (Amendment) (EU Exit) Regulations 2019, Her Majesty’s Treasury, 12 December 2019). A Brexit napját követően azonban új tájékoztatókat már nem lehet passzportálni.

A Tájékoztató Irányelv szerint a tagállami illetékes hatóság megállapíthatja, hogy a harmadik ország - jelen esetben az Egyesült Királyság - joga szerint készített tájékoztató megfelel a nemzetközi standardoknak, az információs követelmények pedig egyenértékűek a Tájékoztató Irányelvben foglalt követelményekkel. Egyenértékűségről tehát dönthet a tagállami illetékes hatóság, az egyenértékűség alapján engedélyezett tájékoztató pedig már részesülhet a passzportálás előnyeiben. Az egyenértékűség megállapítása tehát könnyít a helyzeten, de a kettős engedélyeztetési kötelezettséget ebben az esetben sem lehet megkerülni.

Egyenértékűség megállapítására a Tájékoztató Irányelv értelmében az Európai Bizottság is jogosult, azaz határozattal megállapíthatja, hogy valamely harmadik ország tájékoztató készítésére vonatkozó előírásai megfelelnek a Tájékoztató Irányelvben foglalt követelményeknek. A Bizottság határozata ugyanakkor nem pótolja az illetékes tagállami hatóság döntését, azaz a tájékoztató engedélyezéséről szóló döntést - a Bizottság egyenértékűségre vonatkozó határozata alapján ugyan, de - a tagállami hatóság hozza meg.

Az Egyesült Királyság a Tájékoztató Irányelvet átültette a nemzeti jogába, ezért az egyenértékűség megállapíthatóságának elvben nincsen akadálya. Az Egyesült Királyságban a harmadik ország jogának egyenértékűségéről a kormány (Her Majesty’s Treasury mint a pénzügyekért felelős minisztérium) fog dönteni (Draft Official Listing of Securities, Prospectus and Transparency (Amendment) (EU Exit) Regulations 2019, Her Majesty’s Treasury, 12 December 2019).

Meg kell ugyanakkor említeni a Tájékoztató Irányelv helyébe lépő és túlnyomórészt 2019. július 21-től alkalmazandó Tájékoztató Rendeletet (2017/1129 rendelet). A brit kormány által közzétett tájékoztatás szerint ugyanakkor egyértelmű a szándék arra, hogy a Tájékoztató Rendeletet az Egyesült Királyság hazai jogba átültessék (Draft Official Listing of Securities, Prospectus and Transparency (Amendment) (EU Exit) Regulations 2019, Her Majesty’s Treasury, 12 December 2019).

A Tájékoztató Rendelet módosítja a Tájékoztató Irányelv harmadik országbeli kibocsátók engedélyezésére vonatkozó szabályait. A harmadik ország joga alapján készített tájékoztató uniós tagállami engedélyezésére egyenértékűség alapján akkor lesz lehetőség, ha (i) a harmadik ország információ közzétételére vonatkozó követelményei egyenértékűek a Tájékoztató Rendeletben foglalt követelményekkel, és (ii) a harmadik ország illetékes hatósága és az uniós tagállami hatóság együttműködési megállapodást kötött. Az együttműködési megállapodás megkötését az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (ESMA) koordinálja, valamint technikai standardokat határoz meg az együttműködési megállapodások tartalmára. Bár az engedélyezés joga ekkor is a tagállami illetékes hatóságnál marad, az új szabályozás az ESMA számára is befolyásolási lehetőséget biztosít.

A Transzparencia Irányelvben foglalt kötelezettségek teljesítése

A Transzparencia Irányelv (2004/109/EK irányelv) információ közzétételi kötelezettséget ír elő az értékpapírt tagállami szabályozott piacra bevezető értékpapír-kibocsátókra. Az irányelvben meghatározott információk közzétételére vonatkozó kötelezettség teljesítése az irányelv szerinti székhely szerinti tagállami illetékes hatóság felügyelete mellett történik.

A Brexit napját követően az Egyesült Királyságban székhellyel rendelkező kibocsátók a Transzparencia Irányelv tekintetében is harmadik országbeli kibocsátók lesznek, valamint az FCA megszűnik az irányelv alapján székhely szerinti tagállami illetékes hatóságnak minősülni. Emiatt azok a kibocsátók, amelyek felügyeletét eddig az FCA látta el, kötelesek lesznek választani egy új, tagállami illetékes hatóságot (figyelemmel a Transzparencia Irányelv székhely szerinti tagállam fogalmára). Az ESMA álláspontja jelenleg az, hogy ha egy kibocsátó a Brexit napját követő három hónapon belül nem választja ki az illetékes tagállami hatóságot, akkor azt a tagállamot kell az irányelv szempontjából székhely szerinti tagállamnak tekinteni, amelynek a piacára az értékpapírokat bevezette, ha pedig több tagállam is érintett, akkor valamennyi tagállamot székhely szerinti tagállamnak kell tekinteni az irányelv alkalmazása szempontjából [Questions and answers - Transaprency Directive (2004/109/EC) 31 January 2019, ESMA31-67-127].

A Transzparencia Irányelv szintén tartalmaz a harmadik országokra ekvivalencia szabályt: eszerint a kibocsátó az irányelv egyes követelményei alól a székhely szerinti tagállami illetékes hatóság döntése alapján mentesülhet, ha a harmadik ország joga egyenértékű az irányelvvel.

A Transzparencia Irányelvvel kapcsolatban az Egyesült Királyság kormánya arról tájékoztatta a kibocsátókat, hogy szándéka szerint egyenértékűségről szóló döntést kíván hozni arról, hogy a közzétételi kötelezettség teljesítése tekintetében elfogadja az EU-ban elfogadott IFRS szabályok alapján készített pénzügyi beszámolókat [Draft Official Listing of Securities, Prospectus and Transparency (Amendment) (EU Exit) Regulations 2019, Her Majesty’s Treasury, 12 December 2019].

Határon átnyúló szolgáltatások a pénzügyi szektorban

Az Egyesült Királyság és a többi EGT-állam között a biztosítási piaci, tőkepiaci, illetve a pénzpiaci szektorban (együttesen: „pénzügyi szektor”) az „egyetlen engedély” (single passport) elve érvényesül. Ez alapján az Egyesült Királyságtól eltérő EGT-államban, így például Magyarországon a pénzügyi szektorban működő engedélyköteles szolgáltató a székhelye szerinti tagállam felügyeleti hatóságától kapott engedély birtokában, újabb engedély nélkül nyújthatja szolgáltatásait az Egyesült Királyságban, akár határon átnyúló szolgáltatás keretében. Ugyanez igaz vice versa az Egyesült Királyságban székhellyel rendelkező, másik EGT-államban határon átnyúló szolgáltatás keretében eljáró engedélyköteles szolgáltatókra is. Így a pénzügyi szektorban határon átnyúló szolgáltatás keretében eljáró engedélyköteles szolgáltatóknak különböző lehetséges forgatókönyvekre kell felkészülniük.

Amennyiben az Egyesült Királyság megállapodás nélkül lép ki az EU-ból, az EU egységes belső piacán eddig érvényesülő „egyetlen engedély” elve az eddigi formájában már nem érvényesülhet.

Erre az esetre az Egyesült Királyság kidolgozott egy kétszintű szabályozási rezsimet más EGT-államban székhellyel rendelkező, a pénzügyi szektorban működő engedélyköteles olyan szolgáltatók részére, amelyek jelenleg is határon átnyúló szolgáltatás keretében végzik tevékenységüket az Egyesült Királyságban:

E szolgáltatók az illetékes brit felügyeleti hatóságnál a Brexit időpontját megelőzően kérelmet nyújthatnak be az iránt, hogy tevékenységüket az átmeneti engedélyezési rezsim (Temporary Permissions Regime; „TPR”) hatálya alatt folytathassák. Amennyiben az illetékes brit felügyeleti hatóság a TPR szerinti engedélyt megadja, az érintett engedélyköteles szolgáltatók a Brexit időpontjában érvényes, székhely szerinti tagállam felügyeleti hatósága által kiadott engedélyben foglalt keretek között folytathatják határon átnyúló tevékenységüket az Egyesült Királyságban legfeljebb további 3 évig. E határidő meghatározott feltételekkel további 12 hónappal meghosszabbítható.

Azon szolgáltatókra, amelyek a Brexitet követően nem kerülnek a TPR hatálya alá (pl. nem nyújtottak be határidőben erre irányuló kérelmet, vagy kérelmüket elutasították), automatikusan a fennálló pénzügyi szerződések szabályozott kifutását elősegítő mechanizmus (Contractual Run-off; „CRO”) lesz irányadó. A CRO rezsim korlátozott engedélyt biztosít az érintett szolgáltatók számára a tevékenységükhöz kapcsolódó, már fennálló szerződések teljesítése érdekében. Ugyanakkor e szolgáltatók új szerződésekhez kapcsolódó engedélyköteles szolgáltatást - a TPR hatálya alá tartozó szolgáltatókkal ellentétben - főszabály szerint már nem nyújthatnak. A fennálló szerződések kifutására biztosított átmeneti idő korlátozott: a biztosítási szerződések esetén 15 év, míg más szerződések esetén 5 év. Az érintett szolgáltatóknak tehát ezen időszakon belül kell gondoskodniuk a fennálló szerződések megfelelő lezárásáról, illetve a kötelezettségeik esetleges átruházásáról.

Értelemszerűen azon, másik tagállamban székhellyel rendelkező, a pénzügyi szektorban működő engedélyköteles szolgáltatók, amelyek a Brexit után az Egyesült Királyságban engedélyköteles szolgáltatást kívánnak nyújtani, ezt a harmadik országbeli szolgáltatókra irányadó szabályok szerint (azaz legalább fióktelep formájában, megfelelő külön engedély birtokában) tehetik meg.

Eddig nem született olyan átfogó, egységes megállapodás vagy szabályozási rezsim, amely rendezné azon, az Egyesült Királyságban székhellyel rendelkező szolgáltatók sorsát, amelyek jelenleg másik EGT-államban végeznek a pénzügyi szektorba tartozó engedélyköteles tevékenységet határon átnyúló szolgáltatás keretében. Egységes szabályozás hiányában már több tagállam elfogadott olyan nemzeti jogszabályokat, amelyek biztosítják e szolgáltatók zavartalan továbbműködését az érintett fogadó tagállamban egy meghatározott átmeneti időszakra.

Központi szerződő felek és központi értéktárak

A tőzsdén kívüli származtatott ügyletekről, a központi szerződő felekről és a kereskedési adattárakról szóló 648/2012/EU rendelet („EMIR”) szerint harmadik országban székhellyel rendelkező központi szerződő fél („CCP”) az Unióban székhellyel rendelkező klíringtagok vagy kereskedési helyszínek számára csak akkor nyújthat elszámolási szolgáltatásokat, ha az adott CCP-t az Európai Értékpapír-piaci Felügyeleti Hatóság („ESMA”) elismerte.

Az ESMA akkor ismerheti el az egyesült királyságbeli CCP-t, ha

(a) a Bizottság határozatban ismerte el, hogy az Egyesült Királyság irányadó szabályozása egyenértékű az uniós jog irányadó szabályozásával (egyenértékűségi határozat);

(b) a kérelmet benyújtó CCP engedéllyel rendelkezik az Egyesült Királyságban;

(c) a Bank of England mint illetékes hatóság és az ESMA közötti szükséges kommunikációt biztosító együttműködési megállapodás létrejött;

(d) az Egyesült Királyság pénzmosási szempontból nem minősül magas kockázatú országnak.

Tekintettel arra, hogy a tőzsdén kívüli származtatott kamatügyletek 97%-át egy egyesült királyságbeli CCP számolja el,  a Bizottság elfogadta a szükséges egyenértékűségi határozatot. Ez az egyenértékűségi határozat azonban ideiglenes és feltételes, amennyiben a határozat a megállapodás nélküli kilépést követő 12 hónap után hatályát veszíti, de ez idő alatt is bármikor visszavonható, ha az Egyesült Királyság nem tartja fenn, vagy nem alkalmazza hatékonyan az irányadó rendelkezéseket.

A hatóságok között továbbá létrejött a szükséges együttműködési megállapodás is (Memorandum of Understanding), ezért az ESMA három engedéllyel rendelkező CCP esetében már ki is bocsátott ilyen elismerési határozatot. 

A központi értéktárak (CSD) estén ugyanilyen elismerési rezsimet szabályoz az uniós jog.  Ebben az esetben a Bizottság az egyenértékűségi határozatot az ír piacra hivatkozással fogadta el. A határozat indokolása az írországi piaci szereplők a vállalati értékpapírok és az Írország nemzeti joga szerint létrehozott, tőzsdén kereskedett alapok tekintetében az egyesült királyságbeli CSD-k szolgáltatásaira támaszkodnak. 

Az egyesült királyságbeli CSD-k esetében az egyenértékűségi határozat szintén feltételes és ideiglenes azzal az eltéréssel, hogy a határozat, főszabály szerint, a megállapodás nélküli kilépést követő 24 hónap után veszíti csak hatályát.

A fentiek alapján tehát elmondható, hogy ha az Egyesült Királyság megállapodás nélkül hagyja el az Uniót, akkor az ESMA által kibocsátott elismeréssel rendelkező CCP-k illetve CSD-k további 12 illetve 24 hónapig jogosultak még szolgáltatást nyújtani az uniós tagállamokban letelepedett szerződő feleknek.

Adatvédelem

Jelenleg az EU tagjaként az Egyesült Királyságban az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2016/679 rendelete (2016. április 27.) („GDPR”) alkalmazandó, emellett a 2018. május 23. napján elfogadott Data Protection Act („DPA”) tartalmaz kiegészítő rendelkezéseket a GDPR eltérést engedő szabályaihoz.

A GDPR szabályait nem csupán az EU-ban tevékenységi hellyel rendelkező adatkezelők vagy adatfeldolgozók által végzett adatkezelésre kell alkalmazni, a GDPR területi hatálya ugyanis az EU-ban tevékenységi hellyel nem rendelkező adatkezelő vagy adatfeldolgozó által végzett olyan adatkezelésre is kiterjed, amely az EU-ban tartózkodó érintettek személyes adatainak kezelésére irányul. Ennek feltétele, hogy az adatkezelési tevékenységek (i) áruknak vagy szolgáltatásoknak az Unióban tartózkodó érintettek számára történő nyújtásához kapcsolódjanak, függetlenül attól, hogy az érintettnek fizetnie kell-e azokért, vagy (ii) az érintettek viselkedésének megfigyeléséhez kapcsolódjanak, feltéve, hogy az EU területén belül tanúsított viselkedésükről van szó.

Az Egyesült Királyságban tevékenységi hellyel rendelkező adatkezelők és adatfeldolgozók tehát Brexit esetén sem kerülnek ki a GDPR hatálya alól, amennyiben az adatkezelési tevékenységük a fenti érintettek személyes adataira vonatkozik.

A megállapodás nélküli Brexit azzal a következménnyel jár, hogy - mindaddig, amíg megfelelőségi határozat nem születik - az Egyesült Királyság harmadik országnak fog minősülni a GDPR szempontjából.

Ebben az esetben az EGT tagállamokból az Egyesült Királyságba, mint harmadik országba történő adattovábbításra :

a) jóváhagyott magatartási kódex,

b) tanúsítási mechanizmus,

c) a Bizottság által jóváhagyott általános adatvédelmi kikötések használata,

d) kötelező erejű vállalati szabályok, vagy

e) megfelelőségi határozat

alapján kerülhet sor.

A felsorolt garanciák hiányában harmadik országba történő adattovábbításra csak meghatározott feltételek teljesülése esetén kerülhet sor; ilyen feltétel például az érintett hozzájárulása, vagy ha az adattovábbítás az érintett és az adatkezelő közötti szerződés teljesítéséhez szükséges.

Amennyiben pedig a fenti feltételek egyike sem áll fenn, akkor adattovábbításra csak abban az esetben kerülhet sor, ha az adattovábbítás nem ismétlődő, csak korlátozott számú érintettre vonatkozik, és az adatkezelő olyan kényszerítő erejű jogos érdekében szükséges, amely érdekhez képest nem élveznek elsőbbséget az érintett érdekei, jogai és szabadságai, és az adatkezelő az adattovábbítás minden körülményét megvizsgálta, és e vizsgálat alapján megfelelő garanciákat nyújtott a személyes adatok védelme tekintetében. Ebben az esetben azonban az adatkezelő köteles tájékoztatni a felügyeleti hatóságot az adattovábbításról, és  a GDPR 13. és a 14. cikkében meghatározott információk nyújtásán kívül  az érintettet tájékoztatni köteles az adattovábbításról, valamint az adatkezelő kényszerítő erejű jogos érdekéről.

Az Egyesült Királyság kormányának nyilatkozata (https://www.gov.uk/government/publications/data-protection-if-theres-no-brexit-deal/data-protection-if-theres-no-brexit-deal) alapján a kilépés után az Egyesült Királyságból az EGT tagállamokba történő adattovábbítás megengedett lesz.

Joghatóság és alkalmazandó jog

A Brexitet követően az Egyesült Királyság harmadik országnak fog minősülni, így - külön megállapodás hiányában - ugyanolyan elvek lesznek irányadóak az alkalmazandó jog és a joghatóság kérdésére, mint bármely más, nem EU-s állam esetén. A helyzetet megkönnyítheti, hogy a brit kormány tervei szerint az Egyesült Királyság a szerződésekre és a szerződésen kívüli jogviszonyokra vonatkozó unió szabályokkal (Róma I. és Róma II. rendelet) azonos szabályokat fog életbe léptetni, így várhatóan a kilépést követően is a megszokott széles körben élhetnek a felek az alkalmazandó jogra vonatkozó kikötéssel.

Az Egyesült Királyság még 2018-ban csatlakozott a 2005-ös, joghatósági kikötésekre vonatkozó Hágai egyezményhez (2005 Hague Convention on Choice of Court Agreements), amely alapján a joghatósági kikötések továbbra is figyelembe vehetők. Arra vonatkozóan azonban várhatók bizonytalanságok, hogy a Hágai egyezmény csak azokra a kikötésekre lesz alkalmazandó, melyek az egyezménynek az Egyesült Királyságban történő hatálybalépését követően keletkeztek, vagy az azt megelőzően létrejöttekre is. Az egyezmény 2019. április 1-jén fog hatályba lépni az Egyesült Királyságban. A joghatóságra vonatkozó uniós rendelkezések helyét várhatóan a common law és a brit jogszabályok veszik át, emiatt minden ügyre más és más szabályok lehetnek irányadók.

Az európai fizetési meghagyás és a kis értékű követelések európai eljárása

Jelenleg az Egyesült Királyságban székhellyel, lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező kötelezett ellen a más EU tagállami illetőségű jogosult érvényesítheti a követelését európai fizetési meghagyásos eljárásban és kisértékű követelések európai eljárásában, illetve az Egyesült Királyságban székhellyel, lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező jogosult is indíthat ilyen eljárásokat  más EU tagállami kötelezettel szembeni követelése érvényesítésére.

A kilépésről rendelkező megállapodás hiányában a kilépést követően az európai fizetési meghagyást és a kis értékű követelések európai eljárását szabályozó rendeletek sem lesznek alkalmazhatók.

A jelenleg is létező nemzeti eljárások közül Angliának és Walesnek közös, Skóciának saját külön fizetési meghagyásos és kisértékű követelésekre vonatkozó eljárása van, amelyek alapvetően meggyeznek a más hasonló európai eljárásokkal. Az Észak-Írországban alkalmazható eljárás szabályai a fentieknél összetettebbek, de a behajthatatlanságtól nem kell tartani.

A határozatok végrehajtása

A polgári és kereskedelmi ügyekben a határozatok végrehajtását az EU-ban az ún. átdolgozott Brüsszel Ia. rendelet („Rendelet”) szabályozza. A Rendelet szabályai szerint a valamely tagállamban hozott és ott végrehajtható határozat egy másik tagállamban is végrehajtható anélkül, hogy azt külön végrehajthatóvá kellene nyilvánítani (Rendelet 39. cikk). Ezzel szemben a nem európai uniós határozatok végrehajtása egy európai uniós tagállamban főszabály szerint a végrehajtó állam helyi jogának kérdése. A Rendelet által bevezetett legfontosabb változás tehát a végrehajthatóvá nyilvánítás megszüntetése volt. Ezt a korábbi szabályok értelmében a végrehajtó tagállamban kellett beszerezni. A végrehajthatóvá nyilvánítás megszüntetésének célja az, hogy a végrehajtási eljárás kevésbé legyen idő- és költségigényes.

Megállapodás nélküli kilépés esetén a határozatokat minden esetben a végrehajtás helye szerinti tagállam nemzeti szabályainak és eljárásainak megfelelően kellene végrehajtani. A külföldi határozatok érvényesítésének nemzeti mechanizmusai az EU tagállamaiban fejlettek. A fenti megoldási lehetőségekhez képest azonban az ezekre való támaszkodás nemzetenként is eltérő eljárási akadályokat jelentene a végrehajthatóság szempontjából, így azt kétségtelenül időigényesebbé és költségesebbé tenné.

A választottbírósági ítéletek végrehajtását az Egyesült Királyság EU-ból való kiválása nem befolyásolja. Mivel a New York-i Egyezménynek (a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, New Yorkban 1958. június 10-én kelt Egyezmény) minden európai uniós tagállam önálló ratifikálója, így amennyiben annak az Egyesült Királyság továbbra is részese marad, arra a külföldi felek a Brexitet követően is támaszkodhatnak a választottbírósági ítéletek kölcsönös végrehajthatósága tekintetében.

Fizetésképtelenség

Tekintettel arra, hogy az EU-ban a fizetésképtelenség anyagi jogi szabályainak a harmonizálására nem került még sor, a fizetésképtelenség megállapítására minden tagállamban az adott tagállam szabályozása alapján kerülhet sor. A fizetésképtelenség határon átnyúló eseteinek kezelésére azonban az EU rendeleti formában hatékony szabályokat alkotott, melyek jelenleg az Egyesült Királyságban is alkalmazandók.

A határon átnyúló fizetésképtelenségi szabályok két pilléren nyugszanak:

Az első pillér az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2015/848 Rendelete (2015. május 20.) a fizetésképtelenségi eljárásról („Fizetésképtelenségi Rendelet”), amely 2017. június 26-án lépett hatályba. A Fizetésképtelenségi Rendelet a fizetésképtelenségi eljárások megindításához szükséges joghatóságra vonatkozóan, az ilyen eljárásokban meghozott határozatok elismerésére és végrehajtására, valamint a fizetésképtelenségi eljárások során alkalmazandó jogra vonatkozó rendelkezésekre és az ugyanazon adóst, vagy ugyanannak a cégcsoportnak különböző tagjait érintő fizetésképtelenségi eljárások koordinálására állapít meg egységes szabályokat az EU tagállamok számára.

A másik pillér a Tanács módosított 44/2001/EK rendelete a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról („Brüsszel I. Rendelet”). A Brüsszel I. Rendelet alapján az EU valamely tagállamában hozott bírósági ítéletek automatikusan elismertek és végrehajthatók az EU más tagállamaiban. Ez lehetővé teszi, hogy a fizetésképtelenségi eljárásokhoz kapcsolódó adósságbehajtási, illetve fedezetelvonással kapcsolatban indult eljárásokban született ítéleteket az EU többi tagállamában is végre lehessen hajtani, így megnehezíti, hogy az adós oly módon rejtse el vagyonát a hitelezők elől, hogy azt egy másik tagállamba helyezi át.

Az említett két pillérnek köszönhetően a határon átnyúló fizetésképtelenségi eljárásokat úgy lehet lefolytatni, mintha az eljárásra egyetlen állam joga lenne irányadó. Egy egyesült királyságbeli felszámoló így egyetlen aktussal a felszámolási vagyon részévé teheti az adós EU területén szétszórtan található valamennyi vagyonát, illetve egyben értékesítheti a multinacionális adós üzleti egységeit, függetlenül attól, hogy ezek több tagállamban található különálló jogi entitások. A szabályozás ezen túlmenően megakadályozza, hogy az egyes tagállamokban ugyanazon adós ellen fizetésképtelenségi eljárásokat indítsanak, és így az adott tagállamban lévő vagyonért a helyi hitelezők a többi tagállamban honos hitelezőkkel versenyezzenek. Másik oldalról viszont, ha egy Egyesült Királyságban székhellyel rendelkező adós fizetésképtelenné válik, az EU területén található vagyonát a csődgondnok a felszámolási vagyon részévé teheti, és azt valamennyi hitelező javára értékesítheti. Ez egyrészt jelentős költségmegtakarítást jelent, hiszen nem kell minden érintett tagállamban külön fizetésképtelenségi eljárást indítani, illetve az Egyesült Királyságban hozott határozatok elismertetését kérni, másrészt időmegtakarítással is jár.

Amennyiben az Egyesült Királyság megállapodás nélkül lép ki az EU-ból, az említett két kulcsfontosságú pillér kiesik. Ez két hátrányos következménnyel jár az Egyesült Királyságra nézve:

Egyrészt az Egyesült Királyságban székhellyel rendelkező, de az EU területén működő, vagyonnal rendelkező adóssal szembeni fizetésképtelenségi eljárás során az Egyesült Királyságban kijelölt felszámolónak minden olyan tagállamban felszámolási eljárást kell kezdeményeznie, ahol az adósnak vagyona, munkavállalói, leányvállalatai vannak. Ezen eljárások költsége csökkenti a hitelezők kielégítésére szolgáló vagyont, és jelentős időt igényel, és tovább megnehezíti a csalárd magatartások elleni fellépést is.

Másrészt a brit felszámolók kedvezőtlenebb helyzetbe kerülnek az EU-s kollégáikhoz képest. Bár a brit kormány vélhetően lépéseket fog tenni annak érdekében, hogy az Egyesült Királyság a továbbiakban ilyen irányú kölcsönös egyezmények, illetve viszonosság hiányában ne ismerje el automatikusan az EU tagállamaiban hozott, fizetésképtelenségi eljárások megindítására és felszámoló kijelölésére vonatkozó határozatokat, az EU-s fizetésképtelenségi eljárásokban kijelölt felszámolók továbbra is automatikusan elismertethetik az ilyen határozatokat annak köszönhetően, hogy az Egyesült Királyság nemzeti jogrendszere részévé tette az UNCITRAL fizetésképtelenséggel kapcsolatos határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló mintatörvényét, valamint a határon átnyúló fizetésképtelenséggel kapcsolatos mintatörvényt. Az Egyesült Királyságon kívül az EU tagállamok közül mindössze Lengyelországban, Romániában, Görögországban és Szlovéniában váltak a jogrendszere részévé az UNCITRAL említett mintaszabályai, az Egyesült Királyság főbb kereskedelmi partnerei - így Németország, Franciaország, Olaszország és Spanyolország - vonatkozásában nem.

Vissza a hírekhez