2025 - Biztosíték-e a biztosítás? A biztosítás szerepe a hitelezésben

Irodánk sokéves töretlen hagyományát követve idén is örömmel nyújtjuk át karácsonyi füzetünket.

A pénzügyi jog két nagy jogterülete, a bankjog és a biztosítási jog olyan szakterületek, melyek művelői ritkán látnak bele a másik ágazat szabályozásának részleteibe, és részben ebből következően kevésbé értékelik a másik jogterület „szépségeit”, pedig a kereskedelmi gyakorlatban a kettő között szorosabb a kapcsolat, mint azt elsőre gondolnánk. 

A biztosítási szerződések a hitelezésben jelentős szerepet töltenek be, leginkább hitelek visszafizetésének valamilyen biztosítékaként. Ezért a kiadványunkban elsősorban ezt vizsgáljuk, azaz azt, hogy milyen jogi konstrukciókkal biztosítható, hogy a hitelezők közvetlenül jogosultak legyenek a biztosító szolgáltatására. Ezen belül arra is kitérünk, melyek ezen jogi megoldások kockázatai, és milyen sajátos teljesítési korlátokkal kell számolniuk a hitelezőknek, ha hitelbiztosítékként biztosítási szerződéseket is alkalmaznak. 

A kiadványban a biztosítási szerződés és a hitelezés összefonódásának két sajátos jelenségéről is ejtünk néhány szót, így kitérünk majd a biztosítással kombinált hiteltermékek tündöklésére és bukására.

A hitelintézetek szempontjából kiemelkedően fontos a szavatoló tőke szabályok betartása. Ehhez jelenthet többlet információt a hitelbiztosítási szerződések hitelkockázat-mérséklő eszközként való felhasználása, amiről kiadványunk végén írunk.

Bár ez a kiadvány látszólag a pénzügyi intézmények és a biztosítók számára izgalmas, ugyanakkor biztosak vagyunk abban, hogy azt – tekintve, hogy ezeknek az intézményeknek a szolgáltatásait a gazdaság szinte valamennyi szereplője igénybe veszi – valamennyi ügyfelünk haszonnal tudja forgatni.

Bízunk benne, hogy az összegyűjtött tudással hozzá tudunk járulni az év sikeres lezárásához. 

Valamennyi barátunknak és ügyfelünknek békés karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag újévet kívánunk!

Budapest, 2025. december 

Gárdos Mosonyi Tomori Ügyvédi Iroda 

A teljes karácsonyi füzet letöltéséhez (PDF) kattintson ide.

Karácsonyi füzetek

Karácsonyi füzetek